Még 2024-ben vágtam bele egy különleges kísérletbe a romániai Kárpátokban. Arra voltam kíváncsi, hogyan viszonyulnak a barnamedvék az emberi jelenléthez, vagy legalábbis annak nyilvánvaló nyomaihoz. A megfigyeléssorozat első fejezetében egy üres sátrat hagytam kinn a hegyek között, egy eldugott, de medvék által jól bejáratott ösvény közelében.
A sátorban semmi extra nem volt: se étel, se emberhez köthető szag, se mozgás vagy zavaró tényező. Egyszerűen csak ott állt a természetben, egy számukra ismeretlen tárgyként. A vadkamera rögzítette, hogy a medvék óvatosan, de kíváncsian közelítették meg. Nem féltek tőle, de nem is mentek bele. Úgy viselkedtek, mintha csak egy új szikla vagy kidőlt fa lenne az útjukban.
2025 júliusára viszont elérkezett az idő, hogy egy fokkal izgalmasabbá tegyem a tesztet.
Most a kísérlet második szakasza zajlik, ezúttal nemcsak a sátor látványa, hanem az illatok is szerepet kapnak. Egy régi ruhadarabot olajos hallal locsoltam le, és betettem a sátor belsejébe. Aki ismeri ezt a szagot, tudja: nem kell hozzá külön meghívó, messziről is csábító (vagy taszító), főleg egy olyan érzékeny szaglású fajnak, mint a medve.
De nem csak a halszagot tettem próbára. A sátor mellé kikötve egy régi, sokat látott utcai bakancs is kikerült – nem is akárhonnan, Petz Ágitól kaptam. Bár a cipő már rég nem volt használva, gondoskodtam róla, hogy ismét emberi szaggal legyen átitatva. A cél az volt, hogy azt az érzetet keltse, hogy valaki nemrég még ott járt, vagy talán még mindig bent alszik a sátorban.
A kérdések, amikre választ várok: A medvék viselkedésükön érzékelhető lesz-e, hogy a sátorból ételszag terjed? Erősebb lesz-e a kíváncsiságuk, mint az emberi jelenléthez társított óvatosság? Bemerészkednek-e a sátorba? A bakancs elrettenti-e őket, vagy inkább odavonzza?
Fontos megjegyezni: a kísérlet teljesen ártalmatlan, és felelősen, természetvédelmi szempontból is átgondolt módon lett megtervezve.
A sátor nem tartalmaz valódi élelmiszert, csupán illatnyomokat – például olajos hal olaját, amely szagingerként szolgál, de fogyasztható falat nincs jelen. Még akkor sem történik megerősítés az állat vonatkozásában, ha bemerészkedne a sátorba. Nem jutalom, csak szag.
A cél tehát nem a medve viselkedésének alakítása vagy befolyásolása, hanem az ösztönös reakciók megfigyelése. Mit tesz az állat egy olyan helyzetben, ahol emberi jelenlét nyomai és táplálékra emlékeztető szagok is jelen vannak – de jutalom nélkül.
Ezzel elkerülhető, hogy a medvék összekössék a sátor vagy az emberi eszközök jelenlétét a táplálékszerzéssel, ami kulcsfontosságú a konfliktusmegelőzés szempontjából.
Ez az egész nemcsak természetfotósként izgalmas, hanem később hasznos is lehet. Ha jobban megértjük, mitől vonzódnak a medvék, és mitől tartanak, akkor könnyebb lesz elkerülni az ember–medve konfliktusokat, legyen szó túrázókról, kempingezőkről vagy erdészekről.
Hamarosan jövök a vadkamerás felvételekkel!
