A medvecsapákat keresztező kidőlt, vastag törzsű fák nemcsak természetes akadályok a barna medvék számára, hanem biológiai „üzenőfalak” is.
Ahogy átmásznak rajtuk, szagnyomokat, karmolásokat, szőrcsomókat és nyálat hagynak hátra. Vizuális jelek és illatmolekulák maradnak a fák kérgén, amelyek sokat elárulnak, ki járt itt, milyen nemű, mikor volt itt utoljára, és azt is, hogy van-e zsákmány a közelben.
Ezek a fák, különösen a forgalmas ösvények mentén, a vadon kommunikációs csomópontjai. A hímek újra és újra visszatérnek, főként a párzási időszakban. Az anyamedvék viszont gyakran elkerülik ezeket, ha bocsokat vezetnek, mert ösztönösen érzik, hogy ezek a helyek nem biztonságosak számukra.
Érdekes tapasztalat, hogy ezen a zárt, zavartalan területen az állatok, különösen a medvék és a szarvasok, kifejezetten érzékenyen reagálnak a vadkamera jelenlétére. Ez is mutatja, mennyire nem szoktak hozzá az emberi tevékenységhez.
A rögzített felvételek több mint 90 százaléka nappal készült. Ez jól mutatja, mennyire háborítatlan ez az élőhely. Ahol rendszeres az emberi jelenlét, ott a vadak többnyire éjszaka aktívak. Itt azonban a nappali mozgás a jellemző, ami világosan jelzi, hogy a környék még természetes állapotában működik.
